A turul a magyar eredetmondák mitologikus madara. A magyarok ősi pogány hitvilágának emléke. Az égi hatalom és az uralkodói fensőbbség megtestesítője. A mondavilág tőle eredezteti az Árpád-házat (Turul nemzetsége), és mint ilyen, az Árpád-házi fejedelmek és királyok isteni eredetét hivatott hangsúlyozni.

A turul az isteni gondviselés és iránymutatás nemzeti jelképe. Az önálló magyar nemzeti identitás és a nemzeti összetartozás ősi jelképe.

A mondai turul a természetben egy nagy testű sólyommal, a kerecsensólyommal (Falco cherrug) vagy az altaji havasi sólyommal (Falco rusticolus altaicus) azonosítható. A turul szó török eredetű, a togrul vagy turgul vadászsólymot jelent. A magyar nyelv három szót ismer, amely a sólyomra vagy a sólyomkultuszra utal: a kerecsen, a zongor (ebből származtatható a Zsombor név is) és a turul szavakat.

A turul krónikás leírása 

Kézai Simon szerint Attilától Géza fejedelem idejéig a koronás fejű turul volt a magyarok hadi jelvénye. 1283-ban a következőket írja a turulról krónikájában: „Atilla király címere pedig, melyet saját pajzsán viselni szokott, olyasforma madár volt, melyet turulnak hívnak, fején koronával. Azt a címert a hunok egészen Géza fejedelem koráig, amíg mint közösség kormányozták magukat, mindig magukkal vitték hadaikban”.

Kálti Márk 1358-as Képes Krónikájában ott látjuk Atilla hun uralkodó képét, kezében a turulos pajzzsal.

Turul a magyar hitvilágban

A turul szerepel az Emese álma mondában az Árpád-ház jelképes ősapjaként, a honfoglalás legendájában, feltűnik népmeséinkben is, illetve egy újabb keletű monda kapcsolja a Rákóczi-szabadságharchoz.

1. Emese álma (Turul-monda)

A legősibb magyar mondák egyike. Álmos fejedelem származásáról szól, keletkezését 860–870 körülre, de mindenképpen 820 és 997 (Álmos születése és a kereszténység felvétele) közé teszik. Az első írásos változat keletkezésének ideje nem tisztázott, az azonban igazolt, hogy az Anonymus által feljegyzett és a Képes Krónika által tartalmazott szöveg is egy régebbi közös forrásra támaszkodik.

Anonymusnál olvashatjuk: „Álmos az első vezér. Az Úr megtestesülésének nyolcszáztizenkilencedik esztendejében Ügyek ... nagyon sok idő múltán Magóg király nemzetségéből való igen nemes vezére volt Szkítiának, aki feleségül vette Dentu-mogyerben Önedbelia vezérének Emese nevű lányát. Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta. Azonban isteni csodás eset miatt nevezték el Álmosnak, mert teherben levő anyjának álmában isteni látomás jelent meg héja-forma madár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből forrás fakad, és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem a saját földjükön sokasodnak el.” Mivel tehát az alvás közben feltűnő képet magyar nyelven álomnak mondják, azért hívták őt szintén Álmosnak. Vagy azért hívták Álmosnak - ami latinul annyi, mint szent -, mivel az ő ivadékából szent királyok és vezérek voltak születendők.

A Budai Képes Krónika szövegében ez áll: „Eleud (Előd), Ugek fia Szkítiában Eunodbilia leányától egy fiút nemzett, kit Álmosnak neveztek el arról az eseményről, hogy anyjának álomban úgy tűnt, egy madár, héja formájában jőve, őt teherbe ejtette, és hogy méhéből egy sebes patak indult meg, de nem a saját földjén sokasodott meg. Ezért történt, hogy ágyékából dicső királyok származnak. Mivel pedig a sompniumot nyelvünkön alm-nak mondják, és hogy maga a születés álom által volt előre bejelentve, ezért hívták őt magát Álmosnak, ki volt Eleud, ki volt Ugek, ki volt Ed, ki volt Csaba, ki volt Etele ... fia.” Az álomban érkező turul nem a közvetlen ős, csak az apaságnak az érvényét erősítette meg, és azt, hogy az utód az apánál különb, a régi ősre hasonlító, de annál nagyobb hatalmú fejedelem lesz.

Egy tipikus dinasztikus eredetmondával van dolgunk, melynek lényege, hogy a születendő utódokat már előre magasztalja, és fényes jövő jósoljon egy még nem létező dinasztiának. Turul nemzetségét csak később kezdték Árpád-házként emlegetni. A turul a dinasztia isteni származásának jele. A ragadozó madarak, mindenkor az uralkodás égi eredetét szimbolizálták, kezdve az egyiptomi - olykor sólyomfejjel ábrázolt - Ré napistentől, a hindu fantáziamadáron, a hatalmas testű Garuda Indrán át a szibériai griffig.

2. Honfoglalás

A turul második szerepe a honfoglalás legendájában van. E szerint a magyarok fejedelme még a levédiai tartózkodásuk idején azt álmodta, hogy hatalmas sasok támadták meg az állataikat és kezdték széttépni azokat. Az emberek megkísérelték megtámadni őket, de nem sikerült, mert mindig máshol támadtak. Ekkor megjelent egy gyors, bátor turul és a magasból támadva megölte az egyik sast. Ezt látva, a többi sas elmenekült. Ezért elhatározták a magyarok, hogy máshová mennek lakni. Elindultak Attila földjére, melyet örökül hagyott rájuk, de az utat nem ismerték. Ekkor ismét megjelent a turulmadár, s a fejedelem fölé szállva lekiáltott neki, hogy kövessék őt, míg el nem tűnik a szemük elől. Az álom után nem sokkal dögvész ütött ki az állatok között, s a mindenfelé fekvő tetemeken lakmározó keselyük közül egy arra repülő turul a magasból lerúgta az egyiket. Ezek után felismerve az álmot e jelenetben, az összes magyarok felkerekedtek és követték a turult. Ahol a madár eltűnt a szemük elől, ott tábort ütöttek, majd ekkor ismét előtűnt, újra követték minden népükkel együtt. Így jutottak el Pannóniába, Attila egykori földjére. Itt aztán a madár végleg eltűnt szemük elől, ezért itt maradtak. Ennek a mondának a valóságos alapja az, hogy a magyarok anélkül, hogy tudták volna valóban addig vonultak Európában nyugat felé, amíg a kerecsensólyom - a turul - fészkel.

3. Népmesei hős

Ősi magyar népmesénk hőse egy „isteni madár”, amely kiszabadítja a Napot, feleséget is szerez magának és a mese végén király lesz. Népmeséinkben egy embert magasba emelő turulmadár alakja is előfordul, amelyet repülés közben etetni és itatni kell - ezt örökíti meg a nagyszentmiklósi leleten látható madár, amint karmai között egy nőalakot ment ki a rabságából. Ha a magasba emelt alak férfi - mint egy másik leleten látható, - akkor a madár a hős társa, aki a társai által cserben (az alvilágban) hagyott hőst segíti vissza az emberek világába, hogy ott visszaszerezze az elrabolt menyasszonyát és az őt megillető trónt.

4. Rákóczi turulmadara

A Tiszaújlaknál (Kárpátalja) felállított turulmadaras emlékműnél a kárpátaljai magyarság minden év júliusában elhelyezi a megemlékezés virágait. Hogy mire is emlékeznek, azt az alábbi két elbeszélés tanúsítja:

Keresztyén Balázs Kárpátaljai történeti és helyi mondák gyűjteményében erről a következő történetet jegyezte le: „A bökényi határ és Tiszabecs alatt vívta Rákóczi egyik nagy csatáját Pálffyval. Véres csata lehetett, mert azon a napon sokan meghaltak. Senkinek nem volt őrangyala, csak Rákóczi Ferencnek, akinek a feje fölött ott keringett őrködve a turulmadár. Egyszer a labancok kiverték a kezéből a kardját. Nagyon veszélyes helyzetbe került. Ekkor az égből váratlanul lecsapott Rákóczi turulmadara. Karmaival kivájta az ellenfél szemét. A turulmadár szájában volt egy kard. Rákóczi kikapta a csőréből a kardot, és ezzel tudta csak visszaszorítani támadóit. A turulmadárnak emléket is állítottak a Tisza jobb partján.”

Király Benedek Lőrinc egyik meséjében így dolgozta fel a turulmadárról gyermekkorában hallott történetet: „Élt egyszer a Kárpátok gyönyörűszép hegyei között egy nagy madár, akit kétszázötven év óta mindenki csak hős turulmadárnak hívott. Arról volt híres, hogy egy ízben megmentette a nagyságos Rákóczi fejedelem életét.

A turulmadár a Kárpátok két legszebb és leghatalmasabb sasmadarának volt a gyermeke. Ezek a kőszáli sasok jó barátságban éltek a hegyi pásztorokkal, mert egy-egy bárányért cserébe rendszeresen figyelmeztették a nyájak őrzőit, ha közeledtek a farkasok, s ha kellett, az emberek segítségére is siettek az ordasok ellen.

A büszke madarak egy ízben égi hangot hallottak:

- Rakjatok egy fészket a legmagasabb hegycsúcsra, és csak egyetlen tojást tegyetek bele. E tojásból egy csodálatos madár kel majd ki, akit turulmadárnak neveznek majd, s egy napon nagyon híressé válik a fiókátok.

A sasok így is cselekedtek. Amikor kikelt a sasfiók, így szólt a szüleihez:

- Én nem akármilyen madár vagyok, ezért nekem bárányhús helyett mérgeskígyókat hozzatok eleségül.

Ezen a furcsa táplálékon olyan nagyra nőtt a turulmadár, hogy még a szüleinél is hatalmasabb lett. Abban az időben tört ki a Rákóczi vezette szabadságharc, amelyben a szegény emberek küzdöttek a jobbágysors ellen. Egy napon a fejedelem Tiszaújlak környékére érkezett, mert úgy hallotta, hogy az ellenség a közelben tanyázik. Amint letáborozott a sereg, a turulmadár a nagyságos fejedelem sátrába repült.

- Ne ijedj meg, fejedelem - szólította meg -, azért jöttem ide, hogy a te harcodat segítsem.

Majd elmondta, hogy táborozzanak nyugodtan, ha közeledik az ellenség, ő majd figyelmeztetni fogja a szabadságharcosokat. A fejedelem hitte is, meg nem is a madár beszédét. Egy reggelen azonban azzal futottak hozzá a katonái, hogy egy hatalmas madár köröz a tábor felett. Rákóczi rögtön tudta, hogy a turulmadár az ellenség közeledtére figyelmezteti. A haditervet már jóelőre elkészítette: az ellenséges csapatokat a Tisza és a Batár patak összefolyásához csalogatja, s ott beszorítja őket a mocsárba.

Ki is tört a nagy harc. A fejedelem harcosai ügyesen terelték az ellenséget a Batár torkolatához. A vagdalkozás épp a tetőfokához ért, amikor hirtelen kiütötték a kardot Rákóczi kezéből. Az ellenséges katonák már-már beszorították a puszta kézzel is ügyesen védekező fejedelmet a Tiszába, amikor egy óriási árnyék jelent meg a fejük fölött. A turulmadár volt, aki kőként zuhant alá, lábaival megragadta a kardot és odarepült vele Rákóczihoz.

Az ellenség úgy megrémült e varázslat láttán, hogy egyenest a mocsárba szaladt. Így aratott Rákóczi Ferenc nagy győzelmet a turulmadár segítségével.

E nagy diadal emlékére állították fel a harcmezőn a hős turulmadár emlékművét. A bronzba öntött madár egy kardot tart a csőrében, hogy az ellenség sose feledje el ezt a csúfos vereséget.”

Turul mint szimbólum a keresztény Magyarországon

A turul a magyar pogány ősvallás szereplője. Erre utal az is, hogy a turult Géza fejedelem koráig (X. század közepe) használták címerként a magyarok és a hunok. Géza korának legfontosabb eseménye a keresztény térítés erősödése, azaz a vallásváltás. Amiből következően a turult a kereszténység kedvéért hagyhatták el a címerből - nyilván éppen a jelkép pogány hiedelemvilághoz való kötődése miatt. Honfoglaló eleink számára a turul a pogány ősvallás Istenét jelképezte. Ez magyarázza meg, miért nem maradhatott a kereszténnyé vált uralkodóház címerében.

A pogány gyökerű turul csak a XIII-XIV. században bukkan fel ismét, méghozzá azokban a középkori krónikákban (Anonymus Gesta Hungaroruma, Kézai Simon, Kálti Márk krónikái), amelyek célja az uralkodóház legitimitásának alátámasztása, dinasztikus érdekek szolgálata volt.

Hosszú idő után a turult a XIX. század végén fedezték fel ismét, mint ősmagyar jelképet. A nemzeti öntudat megerősödésének idején új kultusza keletkezett Magyarországon. Ekkor már Szent István hagyományainak és az ország területi integritásának őrzőjeként emlegették. Az ábrázolás is megváltozott: míg az 1358-as, Kálti Márk-féle Képes Krónikában a magyar vitéz turulos zászlaján a madár csukott szárnnyal pihen, a Millenniumkor kitárt szárnyú, hazát oltalmazó madár képében születik újjá. A Millennium évében és az azt követő években koronás és Szent István-kardos turulszobrok lepték el Magyarországot.

A Millenium évében, 1896-ban hét turulmadaras emlékművet állítottak fel, méghozzá a munkácsi várhegyen, a nyitrai Zoborhegyen, a dévényi várhegyen, Pannonhalmán, a zimonyi várhegyen, Pusztaszeren és a brassói Cenk hegyen. A szobrokat Berczik Gyula műépítész, műszaki tanácsos készítette a Wekerle-kormány megbízására.

A helyszínek kiválasztását Anonymus gesztája nyomán a honfoglalással összefüggésben magyarázták: „A munkácsi emlék hivatva van elbeszélni, hogy e ponton lépett Árpád a haza földjére; a Zobor-hegyi emlék, hogy a hazánk síkságáig benyomult Morva Birodalmat a honfoglaló hadak a Kárpátok közül kiszorították, mert a haza egységének erre szüksége volt; ott, ahol a Duna hazánkba jő, a dévényi szobor, hogy Árpád a német elem határszélével szemben a haza határát ide ütötte fel; a pusztaszeri emlék hivatva van fenntartani, hogy a honfoglalás közben Árpád ... megtartotta az első magyar országgyűlést; a Cenk-hegyi emlék, hogy ... Erdély szintén elfoglaltatott, s a haza határa a délkeleti Kárpátok ormáig terjesztetett.”

A pannonhalmi és a zimonyi azonban kilép a honfoglalás keretei közül. Szent Márton hegyéről ugyanis csak annyit ír Anonymus, hogy „Árpád vezér meg nemesei ... mikor a hegyre felhágtak, Pannónia földjének szépségét látva igen megörültek”, s ez önmagában kevés alapot ad egy emlékműnek. Az évszázad múlva itt alapított kolostor és Szent István szelleme indokolja ennek létesítését. A zimony turul pedig „áttekint a Száván, Nándorfehérvárra: a Hunyadi, Kinizsi, Dugovics védte falakra.”

A szobroknak - a pannonhalmi és a pusztaszeri kivételével - a korabeli politikai felfogásnak megfelelően határvédő-figyelmeztető funkciójuk volt. A magyar állam területi integritásának megvédését voltak hivatva hangsúlyozni kifele a szomszédos államoknak üzentek a külső fenyegetést elhárítandó, befele az országot szétszakítással fenyegető nemzetiségeket figyelmeztették a magyar fennhatóságra.

A dévényi, munkácsi, zimonyi és brassói emlékművek az ország „négy kapuját” szimbolizálták. Közös jellemzőjük, hogy mindegyik „átnézett a határon”, azaz az országból kifelé fordult. Így címzettjük is egyértelmű: Ausztriával, Oroszországgal, Szerbiával és Romániával szembefordulva jelezték, hogy megvédik a magyar állam integritását.

A szobroknak belső figyelmeztető funkciójuk is volt: a nyitrai a felvidéki szlovákokat, a munkácsi a kárpátaljai ruténeket, a brassói az erdélyi románokat és szászokat, a zimonyi a délvidéki szerbeket és horvátokat volt hivatva a magyar állam integritására inteni.

„Te pedig emlékkő, állj az időknek végezetéig. Állj, míg a haza áll!” - ezzel a formulával zárult az az okirat, melyet mind a hét emlékmű alapkövében elhelyeztek az eljövendő ezredév reményével. A hét szoborból ma már csak a pusztaszeri áll.

A fenti hét, kormányzati kezdeményezésre felállított turulszobron kívül a Monarchia utolsó két évtizedében még számos turulszobor épült helyi kezdeményezésként.

Mindközül a legnagyobb a tatabányai (bánhidai) emlékmű, amelynek felállításáról 1896-ban Komárom vármegye közössége döntött, ám pénzhiány miatt csak 1907-ben avathatták fel. Donáth Gyula szobrászművész készítette a 15 méteres szárnyfesztávolságú, kiterjesztett szárnyú bronzmadarat, karjában karddal, fején a stilizált aranyozott Szent Koronával.

A trianoni diktátum után, az elszakított területeken ledöntötték, szétfűrészelték, beolvasztották a turulszobrokat, többségében még a huszas években. Megkezdődött tehát az utódállamok szimbolikus térnyerése, amelyet azonban nemcsak a turulszobrok sínylettek meg...

A két világháború között a turulszobrok második reneszánszukat élték: immáron a megcsonkolt országban, majd néhány évig a visszacsatolt területeken (például a partiumi Bihar településen, a bácskai Kishegyesen). Rengeteg turulszobros emlékművet emeltek az I. világháború hősi halottainak. Az 1919-es Tanácsköztársaság kommunistái által megrongált szobrokat - például a tatabányait - felújították.

1944-1945 fordulóján az átmenetileg visszacsatolt területeket elveszítettük, így ismét kezdetét vette az utódállamok szoborrombolása. Egyes szobrok meglepően sokáig maradtak meg: például a zilahi 1968-ban, a mikelakai (Arad városrészén egy katonai temetőben) az 1980-as években esett áldozatul Nicolae Ceausescu szélsőségesen nacionalista, az egységes román nemzetállam megteremtését célul kitűző kommunista rezsimjének.

A határainkon kívül turulszobrok jóformán csak a Székelyföld színmagyar belsejében maradtak állva, köztük például a székelyek 1764-es mádéfalvi veszedelmére emlékeztető.

Magyarországon 1945 után a kommunista hatalomátvételig terjedő rövid időben emeltek néhány világháborús hősi emlékművet turullal a tetején. A kommunizmus hosszú évtizedeiben azonban szigorúan tilalmazott szimbólummá vált: a „világproletárság egyesülését” célul kitűző internacionalista kommunizmus száműzte a nemzeti öntudat eme szimbólumát. A tatabányai turult - melyet már 1919-ben is súlyosan megrongáltak a „lenin fiúk” - Rákosiék le akarták bontani. A kommunisták továbbá számos hősi emlékmű tetejéről tüntették el a szobrokat...

Magyarországon, a rendszerváltást követően a kommunisták által megrongált szobrokat helyreállították, az évtizedekig pincék mélyén heverő szobrokat visszahelyezték, emellett számos új szobrot emeltek és emelnek napjainkban is. A felújított tatabányai turult Göncz Árpád avatta fel 1992-ben.

A határainkon kívül, a Kárpát-medence magyarok lakta részein is megindult a 90-es években egyfajta szoborrekonstrukciós mozgalom. Többtucat határon túli településen állították vissza, vagy helyre a turulszobrokat, néhol újakat is építettek. Például a felvidéki Nagykaposon, a kárpátaljai Ungváron, Tiszaújlakon, Visken, Dolhán, a partiumi Albison, Biharon, Paptamásin, Székelyhídon, a székelyföldi Málnásfürdőn, a bánsági Újmosnicán, a bácskai Bácskossuthfalván, Tóthfalun. Határainkon kívül a turul a magyar identitás védelmezője, a magyar nemzet és nyelv megmaradásának szimbóluma.

Nehéz pontos számadatot mondani, hány turulszobor lehet a Kárpát-medencében, azonban 250 körüli bizonyíthatóan van. A turulszobrok elterjedése a magyar nemzet kárpát-medencei elterjedésének hű tükörképe.